facebook
A népzene ünnepe Beregszászban

 Páratlan élményben lehetett része mindazoknak, akik múlt csütörtökön ott voltak az Öt koncert - öt ország - egy nemzet jótékonysági koncertsorozat utolsó, beregszászi előadásán a helyi művelődési házban, ahol a nyíregyházi Dongó együttes, a kárpátaljai származású Pál István és zenekara, valamint a Vujicsics és a Söndörgő együttes teremtett felejthetetlen hangulatot.
 
 
 
 
Örömzene az előadás végén

 

A koncert helyszíne eredetileg a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház lett volna, ám a nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők végül a lényegesen nagyobb befogadóképességű beregszászi városi művelődési ház mellett döntöttek. Kárpátalja minden zegéből-zugából, még a távoli Aknaszlatináról is érkeztek az előadásra, s már jóval a kezdés előtt kiderült, hogy még ez a több mint négyszáz férőhelyes terem is kicsinek bizonyult. Aki nem látta, talán el sem hiszi, hogy a népzene ekkora tömegeket képes megmozgatni e tájon, hogy igen sokan állva nézték végig a mintegy háromórás előadást.


Az akció kezdeményezői, s a hozzájuk csatlakozó zenészek lapunknak elmondták: legalább ennyire fontosnak tartják, hogy élőben is felcsendüljön a zene Magyarország mellett a környező magyarlakta vidékeken is, s nem csupán a magyar melódiák, hanem mindazon nemzetiségeké, akik e régiót lakják. Az idei koncertek helyszínei Budapest és Beregszász mellett Kolozsvár, Szabadka és Révkomárom voltak, lehetőséget adva az egyes régiók művészeinek a kölcsönös bemutatkozásra. 


A koncertet a Dongó együttes fellépése indította. A Nyíregyházáról érkezett, megzenésített verseket előadó társulat a közelgő március 15. tiszteletére elsősorban a szabadságharccal kapcsolatos versekből-dalokból válogatott.


A közönség kitörő lelkesedéssel fogadta Pál Istvánt és zenekarát. A Tiszapéterfalváról indult Pál István, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása és ugyancsak kárpátaljai zenésztársai - Nagy Barna (Tiszapéterfalva), Polozsnik László (Tiszabökény) - mellett ezen különleges alkalommal ott volt a színpadon egykori iskolateremtő tanáruk és nevelőjük, Pál Lajos is, illetve együtt énekelt velük a csodálatos hangú Herczku Ágnes, a Magyar Állami Népi Együttes szólistája és Pál Eszter. Műsoruk gerincét a különböző magyar tájegységek zenéje alkotta, de hallhattunk előadásukban técsői ruszin dallamokat is.


Végül fellépett a nagymúltú Vujicsics együttes és a Söndörgő együttes tagjaiból ez alkalomra verbuválódott zenésztársaság is, amely délszláv, elsősorban szerb és horvát népzenével szórakoztatta az ezen az estén amúgy is elkényeztetett közönséget.


Az est csúcspontját a mintegy 3 órás koncert utolsó percei jelentették, amikor Pál István és zenésztársai csatlakoztak a Vujicsics és Söndörgő együtteshez, s igazi örömzenét produkálva felváltva szólaltattak meg magyar és délszláv dallamokat abban az egyedi hangszerelésben, amit a vonósok és a tamburák produkáltak együttesen valamennyi jelenlévő legnagyobb örömére.                               / H.K. Kárpátalja  online /